A terv:

Magán a szigeten a felkeresni valók sora több kiló útikönyv, kismillió túrabeszámoló, valamint két, már ott járt utazóval való személyes beszélgetésből kialakult. Az oda-vissza volt a kérdéses. Az első elképzelés a Bécs-Livorno vonat, utána komp. A túl sok fix időhöz való kötődés miatt elvetve. Mellesleg ez a legdrágább. A második: kocsival, tréleren viszem a vasat Nápolyig, leszekerezem, autó, futó megvár, komp. Gálos Csaba, szintén sovány erdészkolléga leírása, és a Vele való beszélgetés rakta a fejünkbe azt az őrültséget, hogy menjünk végig lábon. Végül is a szokásos tavaszi „fenékedzés” alkalmával, Vigántpetenden, langalló evés közben döntöttem: végig gurulunk. Oda pályán, vissza, Csaba oda útját alapnak tekintve megyünk. Nagyon rugalmas, fix időhöz kötöttség semmi, fajlagosan ez a legolcsóbb.

Útvonalterv:

Győr-Pápa-Rédics-Ljubljana-Padova-Bologna-Firenze-Róma-Nápoly-Catánia-Etna- Taormina-Siracusa-Caltagirone-Piazza Armerina-Enna-Agrigento-Corleone-Mazara del Vallo-Erice-Monreale-Palermo-Cefalu-Messina-Maratea-Salerno-Sorrento-Nápoly-Monte Cassino-Rieti-Assisi- San Marino-Mestre-Tarvisio-Lavemünde-Csákánydoroszló-Pápa-Győr.

Első, nyers számítás szerint 4.700 km-nél több, de ismerve magamat (na, még ezt is, azt is), esetleg néhány kisebb eltévedés (volt), úgy indultunk, hogy a vége eléri az 5.000-et.

Előkészületek:

Első Bagoly! Szakszerviz, olaj+szűrőcsere, új gumi, új akksi, teljes átnézés, assistance. Így nem érhet meglepetés. Ért. Második az üléskényelem a sok autópálya miatt. Eddig -az Erdélyben vásárolt- fekete báránybőr volt az aranyér űző, de most kitaláltam egy + védelmet, mindenkinek javaslom: mikroszálas törülköző a bőr alá. Decathlonban kapható, nem drága. Harmadik, az összes többi, unalomig ismert térképmásolás, szállásjegyzék írás, ruhaválogatás. Ági fázós, marad a vastag kordura nadrág, bélés nélkül, szellőzős kabát, béléssel, én a nyárit viszem, a vastag béléslehetőséggel. Élénken emlékszem az előző évben- a Pó síkságon- vízilabdázó bolhákra. Időjárás előrejelzés miatt, a tervezett vasárnapi indulás előrehozva szombatra.

1.nap (05.04.szombat)

Áginál megdöbbentően korai indulás (még nem volt 9 óra!!!) után, teljes béléssel ellátva /hideg volt/, egy Pápakovácsi kávét, és egy tankolást beiktatva már 11-kor rendeltük az ebédet a Betyár Tanyán, Zalabaksán. Gyors volt és jó. A kútnál volt szlovén motoros matrica. Hosszúfalunál meghúztam a gázt, majd óránként leveszem, cigi, séta, tankolás,…stb. Legnagyobb meglepetésemre nagyon korán tartalékra kellett váltani. Nem szoktam, minden 200 km után tankolok. Röpke számolgatás, kis kedves madaram a szokott 4,0-4,5 l helyett simán megitta a 6 litert. Már azt hittem baj van, de a 130-as tempó mellé társult kb. 50 km-es ellenszél indokolta, amit a kényelmes ülés miatt nem is érzékeltem. Az lett gyanús, amikor a lazán nyeregre dobott kabátomat 3 m-re vitte a szél a kútnál. Vissza is vettem 110-re, hálából Bagoly megelégedett 5 literrel. Kicsit foltos ég alatt, kicsit hűvösben, de kényelmesen, jól haladtunk. Már Ljubljánánál volt szálláscímem, hiányzott a tavaszi motorozás, puha a hátsónk. Gondoltam én. Ági fel is háborodott a „nem vagy fáradt?” kérdésen. Igaz, alig 420 km-t jöttünk. Az unaloműzésről egy kicsit kellemetlen, és hál Istennek ritka természeti jelenség gondoskodott: sűrű, diónyi jég, szárazon. Fröcsögött, kopogott a plexin. Szinte azonnal állt az összes kocsi, én a leállón elgurultam egy nem messze lévő híd alá, ahol nemzetközi motoros találkozó zajlott. Örültem a béléseknek, minden dió ösztönösen tudta, hol nincs protektor. Szerencsére gyorsan elállt. Úgy 80 km múlva még egy menet, de ez csak borsónyi volt, és vízzel jött. Eddig minden hosszabb utunk valamilyen trutyival nyitott, de aztán jobb lett, javult a rossz főpróba, jó lett az előadás. Az egész csak arra jó, hogy a csilli-villi krómok /Ági keze munkája/ bemattuljanak. Razdrto-nál lejöttem a pályáról, így rövidebb, olcsóbb az olasz oldal. Szép, jó minőségű a H4-es út, és majdnem olyan gyors, mint a pálya. Villesse-nél csatlakozik rá az olasz A4-re. A röhej az, hogy bírtunk volna simán még egy százast, de elfogytak a szállásaim. Nem akartam este szállást keresni az autópálya mellett, a bolognai pedig azért messze volt. Az utolsó ponton lejöttem: Santo Stino di Livenza, Hotel Gigi. Leszámítva a reggelit, csak jót tudok mondani a hotelról. Jó ár, mélygarázs, szinte a pálya mellett. Ideális tranzit-hely. A korai érkezés miatt nagy arccal elmentünk várost nézni, és valamit enni. Na, az hétvégén nincs. Egy kis trattoriát találtunk, de ma ott csak inni lehet. Végül is egy feledhető pizzát ettünk, kézből.  (609 km)

2.nap (05.05.vasárnap)

Derült időben, és időben (még nem volt 10 óra) indultunk. A bélés kellett, de kezdtem azt hinni, tévedtek az időjósok. Záporokat ígértek, de Bolognáig semmi. Pótolták. Állítólag még tornádó is volt a térségben. Mi „csak” egy kiadós vihar közepén találtuk magunkat. Volt minden: dörgés, villámlás, ömlő víztömeg. Már itt kezdtem érezni, a Szűz Mária kötényében vagyunk. Még szárazon álltunk meg, tankoltam, bementünk enni arancinit /töltött, sült rizsgolyó/ a grillbe, Bagoly tető alatt maradt. Mire kijöttünk a csattogásra, hat bőrig ázott kolléga próbált úrrá lenni magán, és a helyzeten. Miután megegyeztünk, hogy Itáliában mindig süt a nap, felvette mindenki, amije volt. Nekünk munkavédelmi esőnadrág, kabát + gumikesztyű. Néhány cigi és káromkodás után csendesedett, elindultunk. Mindenki figyelmét felhívom a Bologna-Firenze A1-es pálya nem az M5-ös. Indokoltan van kint jó néhány sebességkorlátozás. Szóval kicsit tököltem a következő 100 km-en. Firenzénél kitisztult, már azon gondolkoztam letérek a Siena – Civitavecchia útra. Onnan is van komp Szicíliába, majdnem Palermóba, Terminibe. A dolog a gondolat szintjén maradt, jobbról lilás-fekete az ég, előttünk csak szürke. Maradunk az eredeti ütemnél, még egy éjszaka az úton. Fölösleges volt tovább húzni, ma már nem érem el a kompot, holnap meg gyalog is. A szállások közül legjobbnak Orvieto tűnt, egy B+B, és 3 hotel egy csomóban. A B+B-hez egy meredek földút vezetett, a ház előtt álló terepjáró nem lehet véletlen, már tele vízmosással az út, ráadásul se kaja, se vino rosso.

Van feelingje a libafos-zöld gumikesztyűnek

Ági még így is csinos, bár fel van háborodva

Lejöttünk a városszéli hotelokhoz, megálltam a középső előtt, letéptem a gyűlölt esőkabátot. A Booking-listám szerinti legjobba benéztem, a recepciós morcos. Mondta az árat, kicsit csodálkoztam. A reklámban nem ennyi. Kérdés: miért a szomszéd, ahol a motor áll, mennyit mondott? Megmutattam a térképemet, az ő hotelje volt a 2-es, a következő a 3 és 4. De semmi gond, megyek, és megkérdezem. Súlyát és korát meghazudtolóan ugrott elő a pult mögül, 15,- Euro mínusz, garázs grátisz. Megnyugtattam, azért nem is akartam fizetni. Szoba, reggeli jó – H. Gialletti. Amihez még hozzá kell szokni, hétvégén egyél otthon! Minden kajalehetőség zárva, étlap kint, ablakon át nézheted a terített asztalokat. A vén bárisnya nem mondta volna, de mivel arról jöttem, emlékeztem valami bárra egy kút mellett, pár száz méterre. Nem bár volt, önkiszolgáló étterem, jó árral, borral, és „azt kérem, meg azt kérem” mutogatós étlappal. Soha rosszabbat.  (466 km)

3.nap (05.06.hétfő)

Még a tűrhető reggeli sem vigasztalt minket, az Ági által gyönyörűen letörölgetett, összehajtogatott esőruhákat megint elő kellett venni. A garázs előnye: legalább a cuccolás nem esőben van. Hol csöpög, hol esik időben mentünk kb. 280 km-t. Megálltunk cigire, kicsit tisztult, fellázadtam: le az esőruhával. Szerencsém volt, több víz nem jött. Nápoly szélén, Autogrillben kajáltunk. A vicces, hogy az eredetileg szicíliai étel – arancini – minden pálya menti büfében jobb volt, még a kompon is, mint a szigeten. Sajnos ott is csak „turistahelyen” kóstoltuk. A pálya nagyon jól táblázott, simán bejutottunk a kikötőbe. Persze az eddigi kb. 875 km-ért leszurkolt 60,- euro díj mellett elvárható. A matricás szlovén szakasz 310 km-én 7,50 volt, ráadásul az 10 napig érvényes. Rettenetes útminőség a kikötőben, de simán meglett a TTT Lines jegyiroda, ahol már igazi délies munkatempó fogadott. A szöszi nem tudott semmit, a vörös már legalább fél órája szórakozott egy kamionossal. Bölcsen kimentem egy cigire, nem tolongtam a két ablak egyikéhez sem. Végre előkerült a főnök, rögtön lett jegy az éjszakai járatra. Kicsit meglepődött a foglalás hiányán, és azon, hogy ma estére kell minden. Ittunk egy kávét egy kb. 200 éves nagyon szép bárban, szerintem az öreg pincér is nyitástól van itt. Keresni akartam egy boltot is, némi ital, víz kell az átkeléshez, de itt minden megoldódott. Kisebb alku után megegyeztem egy „töltött galambbal” (ő volt a tulaj) egy üvegre, szerintem tűrhető áron. Nagy kegyesen elfogadtam az utolsó utáni árát, de grátiszba kértem egy bubis literes vizet is. Átöntésnél én is meglepődtem: nem 7 decis volt, hanem literes a sétálós. Hogy nem vettem észre? Majdnem magyar Metro-s ár. Ráadásul a szomszédos lottózóban még elemet is kaptam Ági fényképezőgépébe, ha már voltam olyan hülye, hogy az összes tartalékelem a vérnyomásmérőbe való. Mire jó egy kikötői csapszék. Szóval szép időben – már nem esett – az indulás előtt két órával behajóztunk. A kikötő tele, kis hajók, kompok, akkora luxushajó, hogy egy kisváros is belefér, de az igazi érdekesség egy amerikai hadihajó. Elhelyezkedtünk, fedélzet, fotózás, némi vacsora: arancini, sör. /322 km/

Castel San Elmo a kikötőből

Giccsparádé: lemenő Nap, felhőben a Vezúv

Még a Castello Nuovo (Anjou-erőd) is eltörpült

Öreg fregatt az US Navy-tól

4.nap (05.07.kedd)

Kicsit laza menetrend, a kb. 1 órás indulási késést szépen tartottuk. Ráadásul a kihajózás is baromi szervezetlen volt. Két órával később kávéztunk a csapszékben, mint vártuk, viszont Ági, mint kávé-szakértő, szerint élete egyik legjobbja volt. Mindegy, ez az egyetlen járat Catániába, így maradok legközelebb az eredeti tervemhez. Amúgy is, a mai nap: pihenő. Jól táblázottan megtaláltam a kinézett szállást: Acireale, Timpa camping. Később is tapasztaltam, sokkal megbízhatóbbak a szigeten, mint a kontinensen. Szinte betű szerint stimmelt minden a reklámmal. Bárkinek ajánlom, 2-4 főig szuper bungik, tűrhető sátorhelyek, gyönyörű környezet. Nagy bolt kb. 4 km-re, bevásárlás 3 napra + közös ünnepünkre. Teljes kipakolás, mosás, könnyű ebéd. Este a helyi, állítólag jó étterembe mentünk. Elsőre szép, de… Nagyképű pincér, semmi nincs abból, ami az étlapon szerepel, csak pizza, az viszont drága. Ráadásul a tök üres étteremben mellénk ültetett egy három gyerekes német családot, ahol éppen a „minden vacak” korszak zajlott a 6-16 éves lányoknál. Pánik- szerűen „haza” is mentünk, sonka, sajt, olajbogyó, vörösbor, pezsgő. Jó az ünnep hideg kajával is. Éljen az elmúlt 32 év, holnap lesz a házassági évfordulónk. (28 km)

Kilátás a bungi teraszáról …

… és a teraszon

5.nap (05.08.szerda)

Végre nem kell csomagolni. Pizsamában, fél kilenckor, isteni kávé, még meleg briós a büfében. Szuper volt, és olcsó: 1,6 euro/fő a reggeli. Mindez a tenger fölé nyúló sziklán, 40 m magasban a víz fölött. Lenyűgöző. Azért a strand kicsit strapás lehet, meredek a csigalépcső.

Mára csak kultúr-program: Taormina. Csontváry biztos nem találkozott annyi rózsaszínű, suhogós szabad idő ruhás buszos turistával. Valahogy borzasztó csalódás volt. Lehet, hogy túl sokat vártunk a színháztól. A parkolás jól szervezett, csak drága, 3 euro/óra. Persze, ha beszámítom az ingyenes buszokat a városközpontig, már nem is veszélyes.

Kötelező színházlátogatás

Bájos összevisszaság

A múzeum belső udvara

Kicsit csellengtünk a városban, aztán kerültünk egyet a környéken. Ági már fatalista módon nézi az út menti szakadékokat, pedig tériszonya van. Sokat gyógyult az Alpok hágóin. Castelmola egy sziklán ágaskodik Taormina fölött. Végre tiszta az idő, gyönyörű a kilátás, csak az Etna szemérmeskedik, a fölső 1 km-e felhőben volt. Okulva a parkolás költség-kíméletlen voltán, meg persze lusta is vagyok, elkerülte a figyelmemet a mindent tiltó táblák sora. Amúgy is, minden kiegészítő duma olaszul van. Leparkoltunk az egyetlen vízszintesnek mondható kis téren, egy csodás öreg kávéháznál: Antico Café San Giorgio.

Az előrehozott kávészünetünk végén megjelent a pincér egy tálca műanyag pohárba töltött kb. 1-1 cent mandulalikőrrel, és mindenkit körbekínált. Nem sértettük meg, nem is volt rossz. Kicsit megcsúsztunk az ebédidővel, de bíztam a turista-helyekbe, ők nem zárnak be kettőkor. Találtunk is a parton egy halvendéglőt, amolyan „csikós-gulás” stílusút, de jó volt, nem is drágán. Később is tapasztaltuk, a drága hely sem a sok pénz, hanem a kis adag miatt drága. Hazafelé beugrottunk a boltba újabb adag papírvékony, isteni sonkáért. Már a vendéglőtől megtett kb. 20 km-en éreztem, nincs rendben a kuplung. A boltnál már akadt a bovden. Váltás nélkül hazavánszorogtam, megnéztem. A szomszédos, nagyon kedves ifjú pár rendesen elképedt. Az eddig csendesnek mondható, pocakos figura kissé artikulátlanul, néhány nemzetközileg is ismert, mintegy 90 dB-es üvöltést hallatott. A bovdenből egy szál tartott. Ha ez elszakad a hegyen… Telefon a Honda Assistance-nek. Még azt is megértő türelemmel fogadták, hogy egy órán belül kétszer újra hívtam őket. Este fél tízkor SMS: a tréler holnap 9.00-kor jön. Hát ez az évforduló nem túl jól sikerült. Ha van alkatrészem, 10 perc alatt megcsinálom. 35 éve, egy vagonrakásokból vett használt 175-ös CZ-nél minden nap szereltem, főleg az árokparton. Mielőtt bárki kioktatna, hogy felelőtlen voltam, a szerelő megsértődik, ha nézem a munkáját. Az út előtti teljes, tüzetes átnézés és szerviz óta gyakorlatilag csak az autópályán mentem. Csak érjek haza….!  (100 km)

Sohasem hittem, hogy mentésre szorul

A hegyi motorozás rémálma

6.nap (05.09.csütörtök)

A mai reggelinél is minden csodás volt, csak hát beteg Bagoly. Fölmentem a recepcióhoz, szólni a gazdának az eseményekről, engedjék be a trélert, de nem volt időm. 08.59-kor megállt a szállító az ajtóban. Gyors felrakás (nem kellett tolni), Catánia, hatalmas mélygarázs, Honda szerviz. Azonnal foglalkoztak vele: eredeti nincs, de ha jó a pótlás is, rögtön megcsinálják. A legtovább az tartott, amíg megtalálták az odavaló bovden-véget. Kaptam egy kemény 10,- eurós számlát, a szállítás ingyen van. Adtam is a szerelőnek egy + ötöst, erre még hozzám vágtak egy másik készletet. Röpült vissza Bagoly Ágihoz, ma bepótoljuk az ünneplést. Alig 2 km-re a parton kis, valamikor halászfalu: Santa Maria la Scala.

A halra várva

A két tintahal a + foghagymával

Ma már a turistákból él a vidék, de azok még nincsenek. Az itt lévő 4 vendéglőből csak egy trattoria működött, de milyen jól. Ági rábökött a jeges tálcán egy kb. 60 dkg-os valamilyen helyi ragadozóhalra, én meg két rendes méretű tintahallal igyekeztem jól lakni. Az öreg mamma már be is öltözött /csak mi voltunk/, lánya mérte meg a halat. Kicsit félve mondta: több, mint 1 kg. Elkápráztattam. Tudom, a hal kb. 60-65, a tinták pedig 20-20 dekásak. Két éve, Görögországban részt vettem egy, a kocsmáros-halátvevő szállásadónk által tartott, borozgatással egybekötött, mintegy másfél órás kurzuson, a halakról. A nevüket akkor sem tanultam meg, főleg görögül, de a súlyukat máig pontosan meg tudom becsülni. Szóval finom volt, sok volt, jól esett. Árban alig volt több, mint a tegnapi kis sneci+1 tintahal. A ház bora kifejezetten jó, száraz fehér. Kicsit csodálkoztak, hogy fér ebbe a kis nőbe ekkora hal, de nem tudták, most pótoltuk az úti gyors kaják okozta ürességet. (21 km)

7.nap (05.10. péntek)

Nem siettünk az indulással, az Etnán hideg van, hátha valamit melegszik. Ez a 4. napunk Acirealeban, a tervezett 3-ba belerondított a javítás. Elmentem a recepcióhoz megtoldani a fizetést. A tulaj örült neki, le is jött hozzánk egy térképpel. Kérdezte a további tervet. Tisztelettel figyelte az utat, de szerintem a városnevek kiejtése nyűgözte le /mennyit gyakoroltam/. Kiszúrta az olasz zászlót is Bagolyon, én mindig megtisztelem a felségjellel az út gazdáját, emiatt még sosem piszkálták a magyart, és a győrit. Mint tengeri nép fia, elismerte jó szándékomat, de az Ő nemzeti érzése verte a mezőnyt. Mivel Ági is ott volt, kicsit pirulva mutatta slicc-gombjait: az olasz /és így a magyar/ nemzeti színek jönnek elő minden pisiléskor. Hát, nem semmi. A térképen a szicíliai campingek jegyzéke volt, az egyikre írt valamit olaszul, azzal, ha odamegyünk, adjuk oda a főnőknek. Megköszöntük, irány az Etna déli oldala. Állítólag szebb, érdekesebb, mint az északi, és Ági nagyon nem ragaszkodott mindkettőhöz. Teljesen összeépült falvak, városkák között kanyarog az út. Már belegondolni is szörnyű, mi van, ha kitör a szállásadójuk. Szép lassan mentünk, sokszor megálltunk, 1500 m-nél például öltözni. A legutóbbi kitörés nyomai mindenhol az út két oldalán. Gondolom vitt mindent, de szépen megcsinálták az utat. Ági rögtön nekiállt lávakövet gyűjteni. Nem baj, most üresek a szütyők, majd a kempingben szelektálok. Kb. 1900 m-en van a fölső parkoló, innen kötélpálya, vagy gyalog. Ha pár száz méter múlva nem lenne felhőben a hegy, a pályát megnéztük volna, de így minek, már a fölső oszlopok sem látszottak.

Hideg van, nincs mese, öltözni kell

A sok lávakő között indul újra az élet

Az Etna oldalán lévő parazitakráterek is lenyűgözőek (kb 2.000 m-en)

Kelet felé jön le az út, itt érdekes, szinte még tanya sincs, nemhogy falu. Valószínű, az eddigi kitörések tanították meg az embereket, hogy hova szabad építkezniük. Legnagyobb meglepetésünkre, a kempingben, a szomszéd srác fényes öltönyben, a leány talpig fehérben rendezgetett egy kazal virágot a kiöltözött figurák között a teraszon. Így már világos, az előző két bulis este leánybúcsú, legénybúcsú volt. A srác dohányzott, adtam neki nászajándékba egy szivart, szív még eleget. Az esküvői kocsi egy eredeti, gyönyörű állapotban lévő, hófehér, muzeális Fiat 500-as volt. A hideg kaját ettük, még maradt is holnapra. Annyira szép a helyi sonka, hogy túlvásároltam magam. /99 km/

8.nap (05.11. szombat)

Minden holmink tiszta, frissen mosott; a reggeli kávé, briós kitűnő. Vettünk a mobil-péktől két lapos, pici kenyeret a szendvicseknek. A kenyér! Első alkalommal azt hittem, valamilyen ízesített, vagy színezett trutyit vettem, de nem! Isteni finom, a helyi búza teljes kiőrléssel adja a sárga színt, és az íze…! Érzékeny búcsú a lassan ébredező nászéjszakásoktól, a büféstől, a főnöktől…. Mindenki nagyon kedves, és főleg önzetlenül segítőkész. Catánián gyorsan átvergődtünk, kezdem felvenni a helyi ritmust. Ági szerint túlzottan is. Valami igaza lehet. Az Etnáról hazafelé robogónak képzeltem Bagolyt, cammogva fordultam szűk helyen, le is tettem a bukócsövet. Irány dél, Siracusa. Ez a tengerpart tele van ipari, főleg vegyi üzemekkel, felmentem a pályára. Ingyenes, de rosszabb a burkolat, mint a fizetősön. A város szélétől rendes dugók, hiába, hétvége. Némi helyi szokást felvéve, Ági hangos rosszallása közepette jó tempóban elértük a belvárost. Ezt a szokását a tapasztalat mindig csökkentette. Megettük az ebédre szánt szendvicseket egy kellemes, árnyékos padon. Kupaktanács: mit nézzünk meg?

Szendvics-ebéd az árnyékban

A „szürakuszai óriás”

A sziget egyik festői széles …

… és keskeny utcája

A kikötői sétány

Ortygia barokk szökőkútja

Döntésünket segítette a taorminai csalódás és három busznyi turista szendvicseinket lenéző tekintete. Megütne a guta, ha újra találkoznánk velük. Tehát kikötő, Ortygia szigete, erőd. Úgy gondoltam most sem veszem igénybe a felkínált parkolási lehetőséget. Megint nem tudtam olvasni, kigurultam a kikötői sétányra. Két csendőr az átlagosnál szúrósabban nézett, de úgy gondoltam, amíg itt parkolnak, elfér a bukó-kabát is Bagolyon. Megnéztük az erődöt, kerültünk egyet a szigeten is /szép a szökőkút/, majd elég pofátlanul megköszöntem a motorőrzést, és megkérdeztem a caltagironei útirányt. A kikötőben. Mit izzadtak szegények, hogy mondjuk egy Győr nagyságú város északi végéből /pl. Révfalu/ elmagyarázzák, hogy kell Zircre menni. Persze a belvároson keresztül. Én már az első sarkon elvesztettem a fonalat, de nem is ez volt a cél. Vigyáztak a lehető legjobb, bár tilos helyen álló cuccos vasra. Ezt a trükköt egész Szicíliában jól lehet alkalmazni. Bármely városban, szinte minden sarkon szerepel, merre van az autópálya. A nyugatra menő SS124-es út alatta megy el. Simán megtaláltam, és elindultunk az utolsó sík 50 kilométerünkre. A déli kávét Palazzoloban ittuk meg. Helyi szokás, vagy szegény, csóró motoros, de isteni kis sütiket is kaptunk mellé. Tiltakozásomra a kislány legyintett, nem számolt semmit, pedig megettük a felét. Feledhető út, egészen Vizzinig. Ott eltévedtem. Amíg Ági a főtér kerámia-lépcsőit fotózta (szerintem is szebb, érdekesebb, mint a híres caltgironei), megkerestem az utat. A hosszú főtér északi oldalán kapualj-szerű, kb. 3 m széles sikátorok nyílnak. Na, az egyik a főút.

A vizzini főtér lépcsőit burkoló csempék

Caltagirone az ősidők óta fazekas, gondolom, jó az agyag a környéken. Itt jöttem rá a szicíliai városépítészet lényegére, amit néhány tengerparti várost kivéve, mindegyik követett. Végy egy Somló-hegy szerű képződményt, tegyél a tetejére egy templomot, vagy várat /esetleg mindkettőt/, hagyd, hogy bárki oda építsen, ahová akar, és az utcákat burkold 40×40-es mészkőlappal. Az eredmény lenyűgöző. Az utcák lejtése 5-20%, akkor is csúszik, ha száraz, szélessége robogóval, és nem autóval mérendő. Egyébként kopottságával együtt is szép, érdekes. Forgalomtechnikailag pedig úgy jellemezhető, hogy bárhonnan jössz, mindig behajtani tilos. Ezt kivételesen betartják. A turista nevű dúvad álljon be a lent található fizetős parkolóba, majd menjen föl gyalog. Azért meg lehet találni, hogy aki szembe jön, hol ment föl. Bármennyire is tilos minden, ahol a robogók mennek, neked is szabad. Sőt. Kiindulva siracusai parkolásomból, nekem többet szabad, csak ne legyél útba senkinek. Megtaláltam a caltagironei főtérig menő utat, ahol egy autók elől nagy, virágos csöbrökkel elzárt területen, a városháza előtt várta meg Bagoly, míg a gazdái tekeregnek, természetesen bukóval, kabáttal a nyergében.

Caltagironeban mindent mázas csempe borít

A turistákat butító kirakatok

Kötelező lépcsőfotózás /nagyon szép, most még virágos is/ után tovább indultunk Piazza Armerinába. Úgy döntöttünk, nincs meleg, menjünk most délután, motorosruhában megnézni az ókori villát. A vasra, és a cuccokra a parkoló pénztárosa ügyelt. Sok csalódás ért már az ókori emlékekkel, de ez hatalmas élmény volt /3400 m2 mozaik/. Jól kitáblázott, könnyen megtalálható a Villa Romana del Casale. Egy sárlavina konzerválta a romokat. Látni kell! Azért érdekes, hogy a google-ben szereplő négy képből kettő pornó. Naná, hogy én is ezeket fotóztam elsőként. Lenyűgöző a több tíz millió darabból összerakott padló. Kicsit sajnáltuk, de a fényviszonyok gyérek, biztos a mozaikot védik az erős sugaraktól. Velünk söpörtek záráskor, annyira belefeledkeztünk. Azért, ha elgondolom, mindez kb. 1700 éves… Hozzáértők szerint görög mesterek munkája. Az itt ábrázolt állatok nem csak a mediterrán vidék tökéletes ismeretét bizonyítják, sok távol-keleti, közép-afrikai jószág is helyet kapott. Mindezt tökéletes arányokkal és színekkel.

A romokhoz vezető út elején láttunk egy hotel-étterem kombinációt, nyitva. Nem kerestünk tovább: jó ár, bagolyfészek, 7.30-kor vacsora. Hotel Mozaici. Kisebb vita alakult garázsügyben, a fickó szerint van, de sörözés, szobafoglalás után, a nő szerint nincs. Fogtam a bukót, menjünk. Kiderült, hogy nem garázs, hanem egy rácsos kapuval elzárt szerviz helyiség. Tökéletes volt, nem tudom a nő /gondolom feleség/ miért akadékoskodott. A valaha jobb napokat látott épület kicsit kopott, kicsit javítandó. A márványfedeles wc tartály például nem működött, de a tulaj megmutatta, ha itt megemeljük, ott meghúzzuk, és itt megnyomjuk, akkor jön a víz. Ági nem érte fel már az első pontot sem, átköltöztünk a szomszéd szobába. Szemük se rebbent, a miénket kiadták egy nicosiai off-roados házaspárnak. Ennyi volt az összes vendég. A vacsora viszont jó volt, nem „turista menü”, azt kértük, amit ők is ettek. (243 km)

9.nap (05.12. vasárnap)

A teraszon reggeliztünk a cigi miatt, amikor kedvenc buszos dúvadjaim húztak a villához. Négy, egymás után. Áldom az eget, meg az eszem, hogy tegnap voltunk ott. A városon keresztül mentünk vissza az ennai útra. A régi része nagyon szép, érdekes, de ennek ára van. Az utcák szinte járhatatlanok normálisan szocializált sofőrnek. Bagoly a szütyőkkel már majdnem autónak számít. Türelmes araszolás, szinte minden centizve. Az átlagosnál hangosabb Vespára figyeltem fel: cikk-cakkban, mint a villám közeledik. A kb. 70 éves /inkább több/, frissen dauerolt hölgy, a frizura miatt bukótlanul, lassítás nélkül kerülgette a kocsikat. Pont előttem egy Puntó balfácánkodott, sehol nem hagyott helyet. Hittem én. A hölgy, mint a Forma 1 célegyenesében, csutkagázzal. Tuti nem volt 1 centi összesen a két kormányvégnél. Mutattam Áginak, még van 10 éve, hogy ezt megtanulja. Aznap kevesebbet hisztizett a szűk helyeken. Erősen kanyargó, néha egynyomú utak, egyre szabdaltabb terep, ez már az igazi Szicília. Nekem nagyon tetszett, de ezzel a véleménnyel egyedül maradtam. Enna, a megyeszékhely, egy ferde, sziklás hegyoldalon épült. Mivel a sziget mértani közepén van, Szicília köldökének nevezik. Az egyetlen város az ókortól kezdve, mely nem a tengerparton épült, de bárki, bármit akart kezdeni a szigettel, birtokolnia kellett. Komoly erőd védte, a szaracénok 20 évig ostromolták, de csak a csatornarendszer és árulás miatt tudták bevenni. Amíg közelítesz a város felé, gyönyörű, de ha bent vagy, már nagyon kopott, minden porlik. Nagyon puha kőből /tufa/ épültek a templomok, házak. Néhány erre is tilos, arra is tilos hely /erőd, katedrális,…/ megnézése után úgy döntöttünk, nem húzzuk, mint a tésztát. Csinálunk a tervi két napból egyet, nem alszunk Agrigentóban, elmegyünk Mazaráig. Ennában meglepően széles belvárosi utca, még Bagoly is elfért a kocsik mellett.

Enna a sziklafal tetején

Sajnos mindene mállik, pusztul

Újabb balfácán, sőt gyanúsan szándékos „csak azért sem mész el” Fiat Unó. Araszoltunk mögötte egy darabig. Elbambult, lehetőség, jobbról előzök. A cammogó sorban egy csendőrautó. Megállok mellette, „hibátlan” olasz nyelven és kiejtéssel megkérdeztem az útirányt Agrigentóba. Nem mintha ez a belvárosban sokat számítana, de szolgálatkészen eligazítottak olaszul. Értelmes tekintetem láttán egész jól elmondták németül, majd mikor végkép eltévedtem a visszakérdezéssel, angolul. Hiába, ők az olasz rendfenntartás színe-virága. Közben álltunk, elöl elfogytak az araszoló kocsik, mögöttünk gyűltek a káromkodók. Teljes csendben, mert ki mer dudálni egy carabinierire. Miután minden autó eltűnt előlünk, úgy éreztem már eleget szivattam a hülye Unóst, megköszöntem a segítséget, kényelmesen elgurultam a körforgalomig, ami a dugót okozta. A keresett SS 640-es mindhárom nyelven meglett. Szinte gyorsforgalmi, lehet nézelődni. Egyik útikönyv ezt a részt nevezte a vad, igazi Szicíliának. Nem sok helyen járt. Arigento, ha lehet még szűkebb, meredekebb, mint eddig bármi. Azért, ahol lehetett, végig gurultunk. Az egyik 20%-os sikátorban „besoroltam” egy Panda mögé. Első-hátsó fék satu, bal láb a földön. Álló kerekeken, bordázott talpú csizmában szép lassan csúsztam előre. Nem koccoltunk, de már csak pár centi volt köztünk, amikor végre elindult. Itt lett elege Áginak, balga fejjel megígértem, több ilyen helyre nem megyünk. A Templomok Völgyére futó pillantást vetettünk, kevés az álló, túl sok a fekvő kőemlék. Meglett a Corleonéba tartó 118-as út, de valahogy kiment alólunk. Mire kiszúrtam, már sokat jöttünk. Maradtunk a 189-esen, ami nagyon jó volt, a lehetőségekhez képest. Ez alatt azt értem, hogy a legelésző zergék által kitűzött út szélessége, burkolata kitűnő. Néha ugyan a Stelvio-ra emlékeztetett, csak jóval közelebb volt a tengerszinthez. Lercaránál van egy átkötés, kb. csak 20 km-t kerültem. A végén még örültem is, tuti spóroltam egy órát, és Ági nem visongott. A 118-as „szelíd” szakaszán mentem az utolsó 40 km-t. Elég rossz burkolat, keskeny, sok, alig javított leszakadás. Hát, nem volt séta. Már bántam az ígéretemet a Nőnek, a „klasszikus” helyi városka, Prizzi miatt. Mint egy sapka, úgy ült a hegyen. Ági hallani sem akart a fölmenetről.

Gyalogosok az úton …

… és kolostor az út mentén

Alagút, kitáruló völgy, maffia-falva. Kötelező pózolás, fotózás a Corleone táblánál. Nekem olyan jól sikerült, hogy belefordultam az árokszéli 3 m-es kaktuszokba. Fenékkel, szitaszerű, nyári nadrágban. Nem tudtam osztozni feleségem felhőtlen örömében, aki elkapta a pillanatot. Aztán abbahagyta a röhögést, ha beletört a vége, neki kell kipiszkálnia a szemöldökcsipesszel. Nem tört bele. Bejártuk az egyébként jellegtelen kisvárost.

A főtéren, az Excelsior bárban ittunk egy pohár vörösbort, próbáltunk félni, nem ment. Kisebb gond az indulásnál, mögém állt egy Astra kombi, önálló parkolósávot nyitott. Talán 5 perces tornával kijött volna Bagoly, de hát itt a „maffiózók között” nem én fogok kitérni. Igazi, helyi sutyerák a sofőr, látja a gondot, de csak beszélget. Odaverettem kétszer Bagolynak, semmi. Angolul megkérdeztem: akar-e egy sportcsíkot? Lehet, hogy nem is értette, de félreállt. Gyorsan elhúztunk, mielőtt baj lett volna a tekintélyrombolásból. Igazi hegyi út az SS 188 C. A hátralévő 90 km-ből 60-at ezen döntögettem. Menfinél elértük az –Ági szerint- normális utat, SS 115. Gyorsforgalmi, pálya hiányában ez köti össze a déli városokat egészen Notoig. Kicsit késő volt, utolsó 15 km-t pályán tudtam le. Mazara de Vallo, a mórok egyik központja volt a szigeten. Mára is maradt egy kis feeling, sok a bevándorló. A tengerparti útra érve beterít a vízpermet az 50 m-re lévő hullámtörésből, erős déli szél. Ez a sirokkó sajnos több napig kitartott. Minden autó 30-al korzózott, végül is vasárnap este volt. Na ja, nekik volt hol aludni. Némi előzgetés után, egy tiszteletkört leszámítva gyorsan meglett egy, a bookingból ismert lehetőség: Hopps Hotel. Kongó üresség, vendég alig.

A hotel is kicsit arab utánzat

A normann vár kapumaradványa este

Mikor a balkon is szóba került, sajnálkozott, abban a szobában nem jó a műhold, csak a Rai 1 van a tévében, de ezért engedett 5 eurót. Magától. Bizakodva kérdeztem: olyan nincs, ahol nem működik a Wi-fi? Sajnos nem volt. Zárt parkoló, de nincs tető, nézzem meg. Hát a fickó régen járt erre. Olyan szuper féltető volt a parkolójukban, hogy 6 kocsinak is elég lett volna. A javasolt kocsmába mentünk, itt sajnos nincs normális trattoria, mindent a turistákért. Este még csavarogtunk, a kasbahban viszont lehetetlen volt fényképezni. (362 km)

A normannok egyik fő erőssége

A nagy időkre emlékező kis várkapu

Kilátás az ericei falakról

10.nap (05.13. hétfő)

Meglepően jó reggeli, egyre randább idő. Már csak az eső hiányzik. A parton mentünk végig, egészen Trapani-ig. Nagyon keskeny, szinte egynyomú szervizút a só lepárlóknak. Trapani valamikor kikötője volt az ókorban a környéket uraló Ericének. Ma megyeszékhely, Erice pedig csak látványosság. Annak viszont első osztályú. Igazából a görög-pun-római-bizánci-mór időkben nem volt túl nagy szerepe, de a normannok nagyon megerősítették a 750 m magas hegyet. Rendes hegyi út a városig, szűk kapu a várfalon, jó kávé a motorral elérhető téren, gyönyörű kilátással. Valami csoda folytán, amíg nézelődtünk, még a Nap is kisütött. Most döntöttük el, a mai szállás a Cefalu melletti kempingben lesz. A palermói pályán mentünk Segestáig, kis útról nehéz megtalálni. „Csak” egy templom, és egy görög színház. Hozzáértők szerint a templom nem teljesen kész, soha nem működött. A valószínűleg Hérának szánt templom nem a legnagyobb a szigeten, de mivel legépebben megmaradt, Szicília jelképe lett.

A jelkép: Héra templom (a valóság szebb)

Ez már Palermo

A csámborgás alatt a bejáratnál „üveggyöngyöt” áruló, csinos boltos nő vigyázott Bagolyra: szerinte ne hagyjuk rajta a holmit, tegyük mellé, leterített egy sátorlapot direkt a kabátnak-bukónak. Hálából vettünk tőle egy hűtő-mágnest. Miután adtunk a kőnézésnek, rövid pályázás után Particinonál átmentünk a 186-os palermoi útra. A lankás környék kicsit bekeményített, Monreále előtt már kifejezetten hegyi jellegű lett. Már bent döntögettem a városban, katedrális sehol. Egyik kanyarban már látszott a tenger és Palermo. Éhségriadó egy bárnál, a szendvicsek kicsit nagyra sikerültek, fele megmaradt. A pultos a kávé mellé megmutatta a keresett templomot, legalábbis a parkoló buszokat. Túljöttünk, valaki kidöntötte az útjelzőt. Kb 1 km vissza, már mindent látni. Nem trükköztem a Bagollyal való fölmenettel, közel volt parkoló. Némi lökdösődés után csináltam egy ösvényt a sok vén /korunkbeli/ dúvad között a fölvezető lépcsőn, ami kb 5 m széles, de hatos oszlopban jönnek rajta, követve a kék, piros, sárga…idegenvezetői esernyőt. Lefelé majd könnyebb lesz utat törni. Mindegy, a dóm egy csoda! Maga az épület –kívülről- a szokásos szicíliai: kicsit kopott, kicsit rendezetlen, de érdekes, szép. Belül igazolja az útikönyvek minden elismerését. A gótika még sehol, szerkezetileg egyszerű, hihetetlen mozaiktömeg. Dióhéjban ez jellemzi a normann épületeket. Ráadásul belecsöppentünk egy carabinieri-esküvőbe. Díszőrség, virágtömeg, és sajnos reflektorok. Az összes fényképet elcseszte az erős ellenfény. Szerintem direkt refiztek a dúvadak miatt. Azért ezek a normannok tudtak valamit. Ültünk a hátsó traktusban, az esküvőt nem zavarva, és csak bámultunk az egyházszakadás idejéből való, inkább keleti stílusú remekműveken. Kicsit furcsa is, hogy totál római katolikus minden, de a külsőség inkább ortodox vonásokat mutat. Na, ennyit az egyháztörténetről.

A Monreáli Dóm „csak úgy, kívülről”

… és belülről, az esküvővel

Lenyűgöző az egész belső tér

A Krisztus-ábrázolás mindenütt elbűvölő

A templom előtti téren ránk köszönt két magyar. Eddig egy szót sem hallottunk magyarul a szlovén matrica-vásárlás óta. Itt dolgoznak, kicsit körülnéznek. A beszélgetésből nem igazán ez derült ki. Sopánkodtak a sziesztázó kocsmák miatt, frissen voltak pirosra sülve, „és a mit dolgoztok?”-ra: átutazóban vagyunk. Szerintem vagy őket keresték valakik, vagy ők kerestek valakit, de akkor minek beszélgetnek hülye motoros turistákkal, vagy hazudjanak egyfélét. A fene érti. Némi lökdösődés után (a dúvad mindig szemből jön), nyeregbe ültünk. Adott szavamhoz híven több szűk utca nincs, kikerültük Palermót. Az Arany Kápolnát majd talán egyszer megnézzük. A pálya gyorsan meglett, kicsit túlzásba is vittem a helyi stílust, de lógott az eső lába. Az eleje ingyenes, pályadíj csak az északnyugati körben (Messina-Catania-Enna-Cefalu) van. Fizettünk is kemény 90 centet. Cefalunál lejöttem a 113-as parti útra, a keresett kemping, név szerint Rais Gerbi, ott volt, ahol jelölték. Kicsit idős, gyűrött tulaj, táskás szemekkel, gyanús autóval. Nagy, fekete Volvo kombi. Ezzel tutira nem tud közlekedni a városokban, nemhogy parkolni. Státusszimbólum. Sebaj, átadtam a térképet, rajta az üzenettel. Néhány mp vizsgálódás, utána széles vigyor. Ha el tudom olvasni, majd lefordítom, mit írt az első kempingesünk. Kifüggesztett szabályzat: a bungi min. 3 napra vehető ki, de szeme sem rebbent az én 2 napos igényemen. Beült a kocsiba, levitte Ágit és az ágyneműt a partra, majd visszajött a törülközőkért is. Addig én kitöltöttem minden papírt egy nagyon csinos, kb. 30-as hölgy segítségével, aki elpirult a hála-kézcsók után. Jé, itt még tudnak a nők pirulni! Sajnos, ma pont zárva az étterem, majd holnap…! Nagyon jó a szállás, 5 felnőtt simán elfér két szobában, külön van a zuhany és a wc. Kicsit körülnéztem, a kis boltban vettem sört a maradék szendvicshez, majd simán bementem a szomszéd bungiba, és legalább 10 mp-ig járt a szám, mire előkerült a holland házaspár a fürdőből és a hálóból. Nem győztem szabadkozni, kezemben a két sörrel. Annyira egyforma volt minden, mint a lakótelepen. Vacsora után ezt meg is beszéltük, majd ráadtam a kabátomat a már reszkető fickóra. Semmilyen vastag ruha nem volt velük, mondván itt mindig meleg van. Repülővel jöttek Amsterdamból, béreltek egy Unót, csillagtúráznak. Most már értem a sok pancser olasz rendszámot. Tapasztalatcsere, térképpel. Rábeszéltek a szinte fölénk magasodó hegyekben lévő nemzeti park körbejárására is. Parco Naturale Regionale delle Madonie.  (272 km)

11.nap (05.14. kedd)

Reggelig begyűjtöttük az összes pokrócot, ku…va hideg volt. Még a főkávés Nő is teát ivott. Sok, és forró. Mára csak ide megyünk a szomszédba, katedrális nézőbe, ráértünk. „Nagymosást tart medve néni,… míg te mosol, licsi-locs, térképet néz Ákoska.”

Kilátás a bungi teraszáról…

…és a medencétől

Amíg Medve Néni mos …

… én még fürdök is

A szomszéd éppen feljött a fürdésből. Kérdeztem, hogy normális-e, de kiderült én nem figyeltem, van medence, nem a tengerben volt. Ági csak elkísért, Ő min 30 fokos vízbe dugja be a lábát. Én sem sokáig lubickoltam, úgy voltam, mint Tutajos a szúnyogokkal, meg a „házdöntéssel”. A tulaj legnagyobb örömére még egy napot maradunk, holnap bemegyünk a Madonie hegységbe. Eddigi megfigyeléseim szerint itt legjobb délben mozogni. A turisták ebédelnek, az olaszok sziesztáznak. Térképen megtaláltam a surranó utat, már a város előtt lementünk a parti útra. Buszparkoló, az első szép kocsma, bocs, étterem, tele a buszok szállítmányával. Ha azt akarod, hogy mindenki halljon, beszélj németül. Ámbár ez egy svájci csoportnál nem jött be, ők nem kiabáltak. A hiányzó reggeli kávét a következőben ittuk meg, délben, itt nem volt senki. Kedves, fiatal pincér, szuper kávé, én ettem hozzá valami helyi búrkiflit. Így felvértezve indultunk neki a –sokak szerint- leg…leg. építészeti remeknek: cefalui normann katedrális. Van útikönyv, amelyik meg sem említi. A Dóm tértől 40 m-re találtunk parkolót, és a falon lévő mozaikon éppen megkoronázott első normann király, Roger védelmére bíztuk Bagolyt, teljes bukó-kabát felszereléssel. A Dóm tér semmi különös, de valahogy pont olyan, pont akkora, hogy a Dóm minden csínja-bínja jól látható legyen.

A csodásan üres kávézó parti terasza

A Cefalut védő erőd a teraszról

Ilyen parkoló őre nem sok motornak van

A Dóm

Örök garanciás mozaik

A normann erőd maradék csipkéi

Eszembe jutott a milánói, én nem szeretem, de a leglelkesebb híve sem vitathatja, hogy a méretei, és a környezete min. nem áll arányban. Na, itt tökéletes. Hatalmas sziklafal egy sikátornyira mellette, a sehonnan sem megközelíthető szikla tetején az erőd maradványai. Szóval gyönyörű. Belső világa a monreálihoz hasonló, ezt jobban körüljártuk, itt nem volt esküvő. Hihetetlenül szépek a mozaikok. Csak azt tudnám, mivel rakták föl a „falburkolatot”, a mai szuper anyagok mellett pár évet bír ki a helyén a wc csempe, ezek meg 800-1700 éves garanciával készültek. A kultúra után adtunk a testnek is, nemzeti eledel: arancini. Sajnos nem a magyar nyelvű étlappal is bíró csehó teraszán, hanem egy modern büfében tettük egy kis szűk utcában /költségtakarékosan/. Hiba volt. Nem volt rossz, de a csalogató táblán szereplő ár köszönőviszonyban sem volt a számlával. Ja, az már elfogyott, ez másik fajta. Csak itt vertek át az egész út során. Bejártuk a város középkori részét, nem nagy, de szép. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a boltok sziesztáznak. Visszafelé is a surranó parti úton mentünk, beültünk a déli kávénkra /délután/, a már ismert teraszra. Akkor vettem észre, hogy ez élelmiszerbolt is. Magyarul, lehet piát is venni, a kempingi bolt kínálata nagyon szegényes. Na, itt kiéltem magam. A whisky választék felért a tallini alkoholiával. Szegény srác nem tudta, hogy én az isztambuli Nagy Bazárban tanultam ki az alku tudományát. A déli borravaló miatt nem dobott ki elsőre, aztán szépen araszoltunk 18,-ról 12,-re. Ezzel messze alámentem a nagy, olcsóbb boltok árának. Visszanyertem az ebéd átverését.

Hangulatos sikátorok tömege

Egy nyelvtani, vagy nyomdahibát sem találtam

Nagyon elégedetten döntögettem vissza a kempingbe. Vacsoráig ellötyögtük az időt /Ági, még mosott egy kicsit, én néztem/. Biztos beszélt telefonon a két kempinges, ha lehet még nagyobb figyelmet kaptunk, mint érkezéskor. A tulaj bekísért az étterembe, odaintette Sergiot, az étteremvezetőt, és átadott neki. Kicsit már terhes is lett, ha csak fölnéztem a tányéromból, vagy Sergio, vagy a két pincér valamelyike rohant. Igaz, nem voltunk sokan. Ági a szokott halát, én a szokott herkentyűt kértem, de tintahal nem volt. Étlap, akkor rák. Megdöbbentem az árakon. Súlyra megy, semmi árkülönbség. Szóval a tintahal baromi drága, a rák pofátlanul olcsó. Javaslom mindenkinek: gamberoni. Ízre hasonlít a scampi-hoz, de legalább háromszor akkora, lehet bele harapni, viszont felébe kerül, mint a horvátoknál. A ház bora kiváló volt, nem is álltunk meg a literig. Éjszakára már eleve feltornyoztuk mind az öt ágy pokróckészletét. /36 km/

12.nap (05.15. szerda)

Majd a guta ütött meg, esőre ébredtünk. Hát így nehéz lesz bebarangolni a Madonie közel 2000 m-es csúcsait kerülgető, 1100-1200 m magas hágóútjait. Holland szomszédunk tegnap szép időt jósolt mára. Így higgyünk az internetnek. Reggeli kávé, kifli, káromkodás. Sergio is vígasztalt a kifli mellé, délre gyönyörű idő lesz. A sebtében terv kb. 150 km volt, de ezt redukáltam a felére. Végre elállt az eső. Első állomás Pollina. A kempingből is jól látható falu egy szikla tetején csücsül, fene tudja milyen magason. Az SP 25-ös út is bőven elférne bármelyik alpesi hágótúrán, de az elágazó, faluhoz vezető út /még száma sincs/ láttán még Talmácsi is csettintene. Lenyűgöző kisváros, állítólag a görög Apollonia helyén épült. Csak gyalog, esetleg kurtított kormányú enduróval járható. Sokat csellengtünk a ferde, néhol lépcsős, szűk utcákon. Az a néhány ember, aki nem sziesztázott, ránk köszönt, beszélgetni akart, érdeklődött. Nagyon kedvesek voltak. Valami hiányérzetem volt egész idő alatt. Amikor a „városkapuhoz”, Bagolyhoz visszataláltunk, és elkezdtünk beöltözni, egy robogó fordult mellém, parkolni. Hát ők hiányoztak. Ez volt az egyetlen lakott hely Szicíliában, ahol nem volt robogó. Megint szitált az eső, de ha már idáig eljöttünk…

A főbejárat…

…fölötte a harangtorony

Pollinai autópálya

Csempe-emlékmű a mórok elleni harcról

Egy egynyomú, zergét próbáló aszfaltcsíkon /ha lehet, sosem megyek ugyanott vissza/ leereszkedtünk a Castelbuono felé. Száma is lett SP 130. Az SS 286-oson /ez már normális út/ beértünk a városba, persze minden tilos. Bevált módszer, hátulról cserkésztem be a várat. Nagyon kusza, meredek, szűk utcák, csak sejtettem az irányt. Pillanatnyi hezitálás, mögöttem egy Uno sofőrje mutatta: előre, és jobbra. Tudta mit akarok. Laza 20%-os emelkedő, éles kanyar, előttem a vár. Története szerint 1316-ban kezdték építeni, 34 évvel a franciák kiűzése után, már spanyol király alatt. Bár stratégiai helyzete jelentős, soha nem vett részt harcokban. Nagyon egyszerű, négyszög alaprajzú, tornyokkal erősített. Írják a hozzáértők, hogy arab, normann és sváb jegyeket tartalmaz. Hát, nagyjából ők voltak a meghatározók az utolsó 500 évben. Mindenesetre, építését követően, az ágyúkorszakban, nem sok