Nyírábránynál a határnál, a pünkösdi hétvége miatt elég sokan voltak, ráadásul át is nézték csomagjainkat (a hamvakat keresve valószínűleg). Mihályfalván tankoltunk, majd változó minőségű utakon eseménytelenül értük el, a Marosszigetnél (RO) (Aknaszlatina, UK), az Ukrán határt. Gyorsan átjutottunk. (13 motor – 40 perc). Az „Európa közepe” emlékműnél fényképezkedtünk, majd begördül az elveszett bárányka (illetve Nyúl), Tibor a Fazerrel.

Európa közepe

Most már teljes a csapat. A maradék 20-on kilométert kötetlenül, mindenki a saját tempójában tette meg. A szállásunkat Körösmezőn, Bíró András intézte. Amíg, Én rá vártam, a többieket felküldtem a Tatár-hágóhoz. Sajnos nem találták meg a régi magyar határ őrbódéját, pedig kb. 50-60 méterre sétáltak el mellette.

Kilátás a Tatár-hágóról

Út menti fatemplom (Körösmező)

Este előkerültek a házi pálinkák, a helyi  Ukrán sörök az ABC- ből, ahol egyébként csapolt sört is lehetett kapni. Majd az ismerkedő est, ahol Andás a vacsora után beszámolt a helyi közösség életéről és készséggel válaszolt a kérdéseinkre. 

Reggel kb. 5-6 fok lehetett A Fazer 600-as nem indult,de egy bikakábel orvosolta ezt. Sajnos 1 óra eltelt és ez az 500 km , plusz egy határ- féltem , hogy sok lesz egy napra.

Hamarosan elhagytuk a Kárpátokat és a vidék egyre érdektelenebbé vált. Moldávba a belépés nem volt egyszerű. Kb. 1,5-órát töltöttünk el, a semmire sem való adminisztrációval. Kiléptetés Ukrajnából, illetve a Moldáv Köztársaságba való belépéskor, illetéket kell fizetni. Az adminisztrátor elég rugalmasan kezelte a díjat (18 UAH-500 Ft tól 5 EUR-ig). Érdemes némi helyi pénzt (Moldáv Lei-t váltani) és a pontos összeget fizetni, ami a számlán van. Meglepődtem, hogy az utak minősége jobb, mint Ukrajnában, szélesebbek és gyér forgalmúak. Talán a felfestések hiányoztak egy kicsit, de véletlen szerűen a jó sávban is mehettünk. Nagy tempót diktáltam a késések miatt, de a csapat bizonyított. Kisinyovba (Chisinau) érve a forgalom megélénkült, az utak még jobbak lettek. Néha Romániába éreztem magam. A zászlók, az utak, a forgalom-teljesen Romániára hajaz. A szállásunk a belvárostól 5-6 km-re volt. Legjobban a GICCS-PARÁDÉ szóval lehet jellemezni, viszont a szauna és a merülő medence parádés volt. Reggel néztük meg a belvárost, mivel a következő napi etap nem volt túl hosszú.

Amíg a belvárosnál a csapat nagy része a parlamenttel és a belváros nevezetességeivel ismerkedett és fotózkodott, addig Öcsém egy helyi lányt motoroztatott. Egyébként az egész útra jellemző volt, hogy a fiatal (és csinos:) hölgyek igen szeretik a motorosokat . Integetnek és mosolyognak.

Chisinau – Amíg a várost néztük, addig Pisti egy csajt motoroztatott

Chisinau – A csapat az óratoronynál

A Dnyeszeter menti köztársaságba, melyet csak Abbházia, Dél Oszétia és Hegyi Karabah ismer el, nagyon hosszadalmas és fáradságos volt a belépés. Egy tisztviselő hosszas számolgatás után (ccm, évjárat és típus alapján kb. egy nyolc ismeretlenes egyenleg megoldásával) 10 USD belépési illetéket kellett fizetni. Az emberke nem jött rá a 14.-ik motornál sem, hogy egyesszerűen mindig 10 dolcsi jön ki végeredménynek. Ő notórikusan végig számolta. Az RMP be kb. 2 óra alatt jutottunk be.

A nagyobb forgalmú helyeken tankok figyelték a közlekedőket, nem csekély katonával együtt. A Militaritás nem is lepett meg annyira, mint az „ ország” fejlettsége. Semmivel sem volt elmaradottabb, mint Moldávia, ahonnan kiszakadt. Az országnak egyébként saját autó jelzése és pénze is van. Kb. 60-70 km motorozás után elértük az Ukrán határt. A (RMP) katona, mivel nem volt Moldáv kilépő vízumunk csak 100 dolcsi leperkálása után engedte ki a csapatot. Hozzáteszem miért is lett volna, hiszen Moldávia nem ismeri el a szakadár területet, azt sajátjának tekinti. Csak hát ott állomásoznak az oroszok.

Az odesszai szállásunkra begurulva vettük észre, hogy Öcsém elhagyta a 650-es DragStarról a rendszámot. A belvárosba bementünk este. (Opera háza, Patyomkin lépcső) Majd visszatérve szállásra, felkerestük a helyi rendőrkapitányságot, hogy bejelentsük a rendszám eltűnését. Az 50-es évek hangulata fogadott minket. Ventilátor, állott meleg, koszos falak, kikopott linóleum és egy fiatal rendőr, aki kézzel írta meg az eseményeket (nem írógéppel). Számítógépet sehol sem láttunk. Hozzáteszem nagyon készségesek és segítő készek voltak. Másnap reggel a parancsnok aláírta a papírt és már mehettünk is. Szerintem Magyarországon, vagy egész Európában elképzelhetetlen lenne, hogy rendszám Nélkül közlekedjen valaki.

3 csoportra osztódtunk. Így a haladás is könnyebb volt és a tankolásoknál sem tartottuk fel egymást. Zselnecij Portra érkezve a medencés szállásunkat elfoglaltuk, majd néhányan megmártóztak a (hideg) tengerben vagy a medencében. Este vacsora, sörözés beszélgetés a parkolóban összetolt asztaloknál.

Zselnecij Port – Még nem volt szezon

Reggel a csak úgy engedtek ki a kapun, ha a szobákat alaposan át nem nézték. Sajnos egy konzervnyitó nem oda lett visszatéve ahol volt és ez némi bonyodalmat okozott. Van még mit tanulniuk a vendéglátásról. Változó időjárások között értünk le Jaltára. Itt már 2 napot leszünk, lehet egy kicsit pihenni. A táj unalmas egysíkú, ezért megváltás volt a Krím-félsziget hegyei között motorozni. Itt az utak is sokkal jobbak lettek. Jalta nagyon szép.

Jaltai szállásunk

Szabad program volt. Elmentünk a tengeralattjáró múzeumba, ami Nekem csalódás volt. Persze egy katonai bázis a 20-30 méteres beton falaival milyen legyen. Azért egy tengeralattjárót ott hagyhattak volna.

Tengeralattjáró bunker

Innen bementünk Sevastopolba, hogy megnézzük az ott állomásozó Orosz tengeri flottát. Nem találtuk meg.

Sevastopol

Bakcsiszeráj a Krimi tatárok fővárosa volt hosszú évszázadokon át. Az épületek rendben voltak a múzeum is Okey. Nem volt csalódás. Innen egy rövidített úton tértünk vissza Jaltába. Mindenkinek tudom ajánlani. Bár az út keskeny és rossz minőségű tele kis ívű beláthatatlan kanyarra, de amikor felkopaszodtunk az 1.600 méteres csúcsra, felejtegetetlen látkép került elénk. Itt betértünk egy (szerintem) örmény étterembe ahol a cipőket levéve félig feküdve párnák között vacsoráztunk meg. Az ár elfogadható volt a kaja fenséges! Innen leereszkedve még elmentünk a fecskefészek palotát megnézni. Sajnos a keveredéseknek és helyes utak keresgélésének egy baleset lett a következménye. Tibi (V-Strom 1000) bele szaladta Józsiba (V-Strom 650) hátulról. Hála istennek nem estek el és nem sérültek meg, de a doboz megsínylette a „DL találkozót”.

Bakcsiszeráj

Kényelmesen ebédeltünk

Ismét 3 csapat alakult ki. Egy páran elmentek a világ leghosszabb földnyelvét megnézni. Így ők, több mit 700 km-t vállaltak be. Lógott az eső lába rendesen, és az 500 km sem kevés. Amennyire lehetet húztam neki, hogy a következő szálláson még meg tudjak mártózni a tengerben. Nem nagyon sikerült… A Krím-félszigetet elhagyva ismét jellegtelen, hatalmas síkságokon vágtunk át. Remek volt a szállásunk. Estére a csapat, úgy döntött, hogy maradunk még egy napot és inkább vállaljuk, hogy több mint 700 km-t teszünk meg utána

Az igazi semmit tevés. Én pld. nem ültem egész nap motorra. Nincs telefon, nincs TV, NET semmi. Remek nap volt! Néha kell ilyen is. Rengeteg élményen voltunk már túl, ekkora és azért fáradt is volt a csapat.

Gyerek adag

Koblevo – Még koszosan is kedvelték a lányok

Nagyon korán indultunk, mert nagy volt a táv. A három csapat , 3 időpontban kb. 40 perces eltéréssekkel. Sokat segített, hogy volt egy kb. 200 km-es (autópálya szerű) szakasz. A szállásra a 3 csapat kb. 3-4 perces(!) különbségekkel érkezet meg. Egy ilyen távolságnál ez csodának számít- szerintem! Tempós volta a haladás, aránylag gyér forgalom mellett. Változó minőségű utakon.

Mivel a mai nap nem ígérkezett túl húzósnak, ezért egy kisebb kerülőt engedélyeztünk magunknak, hogy megnézzük L’viv –et (Lemberg-et). Fantasztikusan szép város! Mintha Lengyelországban lettem volna. Ugyan kisebb, mint Krakkó, de nagyon szép. Az utcák rendezettek, készültek az EB-re.

Városnézés után, a mi csapatunk úgy döntött (és Tibikék is), hogy felmegyünk a Vereckei-hágóhoz. Zimi (BMW GS) és csapata már az utolsó szállásunkat is elfoglalták. A Vereckei-hágóhoz az ukrán átlag utaknál is pocsékabb minőség fogadott minket. Fent egy magyar turistacsoporttal, kéz a kézben körbe álltuk az emlékművet (melyet az Ukrán nacionalisták kék-sárgára festettek) és elénekeltük a magyar himnuszt. Könnycseppek szöktek a szemembe. Felemelő volt! Ha erre jártok, NE hagyjátok ki.

Vereckei-hágó

A szállásunkat egy kicsit nehezen találtuk meg, de megérkeztünk épségben. Tibi (DL1000) és csapata egy rövidebb, ám rosszabb minőségű utat választott és sajnos defektet is kaptak. A teljesen kihalt tájon forgalmat maximum a legelésző állatok alkottak. A semmi közepén egy Ladában hamburgert majszoló emberrel találkoztak és segítséget kértek tőle. Van autó pumpája? Pumpa, az nincs, De van kompresszor!

Hihetetlen! Az öcsémnél lévő, defektjavító készlet és az autós kompresszor megoldott mindent.

A szállásunk volt maga a mennyország! Itt ismét magyar környezetbe kerültünk. Fantasztikus helyen, mesés kiszolgálással, szaunával „welcome” pálinkával vártak. Gazdag volt a vacsora és még gazdagabb a reggeli. A házi gazda szintén tartott egy kisebb előadást, hogy hogyan élnek itt ők. Köszönjük Miklós a felejthetetlen vendéglátást!

Viska -Vadvölgy panzió

Reggel volt, aki egyedül vagy párban esetleg csoportban, de valahogy mindenki elindult haza. Egy páran úgy döntöttünk, hogy elmegyünk megnézni a szépen felújított Munkácsi várat. Megérte! Ekkor már nem nagyom lehetett beszélni társas gurulásról. Pisti (Drag Star) még elhagyta a kipufogót a határ előtt, ahol az Ukránok értetlenkedtek, hogy nincs rendszám, és hogy egyébként is hogy képzeli, hogy csak így motorozgat. Majd közölték vele, hogy ugyan kiengedik, de ha a magyar fél nem engedi be, akkor Ukrajnába vissza nem jöhet. A magyarok nem cicóztak. A vámos közölte vele, hogy nem érdekli, hogy van-e rendszám vagy nincs, de a rendőr elkaszálhatja miatta. Magyarországra érve az utolsó 100 km-t takarásban próbáltuk megtenni, amit nem volt könnyű, mert a helyi erők igen erőteljesen járőröznek a cigi csempészeket keresve. Szerencsésen megérkeztünk és többiek is. Józsi (DL650) pld. Sopronba.

A Yamaháról, még leesett egy sisak zár is….. Hát igen nem choppernek való…

Ukrajnában csak az élvezeti cikkek olcsók Benzin, cigi, pia. Minden más közel annyiba kerül, mint nálunk, vagy drágább (pld. a tenger parton).

A táj érdektelen az utak különösen Kárpát- alján rosszak, beljebb valamivel jobb.

A távolságok nagyok, de a városok szépek (Odessza, Jalta, Lemberg) Ezeket érdemes megnézni. Az emberek nagyon kedvesek és segítő készek. A lányok csinosak.

A vendéglátásban sajnos még a szovjet időkből megmaradt beidegződések vannak. Bár nem mindenhol. A szobák tiszták, a reggelik katasztrofálisan gyengék, a vacsorát sem vitték túlzásba. Ezek alól üdítő kivétel a Vadvölgy panzió. (! Az ember utazik 4.000 km-t megszáll tizen-valahány helyen, majd az utolsó helyen, a határtól 100 km-re megtalálja, amit kereset! Nyugalom, béke szigete. Kevés motorossal találkozni.

A yard büntet rendesen, de NE hagyd magad!

Ajánlom ezt az utat, bárkinek aki egy kicsikét is rutinos és nem lételeme a pontosság és kiszámíthatóság. Arra ott van a Nyugat.

Következő túráim:

2013 Június Fekete-Tenger megkerülése (Sozopol(BG)-Istanbul-Samsun-Batumi-Szocsi-Avozi tenger- Jalta- Odessza- Duna-Delta)

2013 Július (v. május)Fővárosok nyomában Közép Észak Európában (Krakkó- Varsó- Vilnius-Riga- Tallin- Helsinki- st Pétervár- Minszk- Munkács)

2013 Augusztus Best Balkan Tour 3 tenger 8 ország legszebb részek. (Sarajevo(BiH)- Mostar(BiH)- Dubrovnik(HR)- Budva(MNE)- Sarrande(Alb)- Olimpia Beach(GR)- Edirne (TR)- Burgas(BG)- Erdély (RO)

Szabó Zoltán, Debrecen, 2012-09-26

bikeman@bikeman.hu